László András: Solum Ipsum (Metafizikai aforizmák)

„Amikor az ember nem önmaga felé fordul, hanem egyre inkább a kvantitatív
világ felé, akkor voltaképpen a semmi felé fordul. Mert ahogy az ember a
szellemet elveszítve a lelket tartotta meg, amelynek még voltak bizonyos szellemi
tulajdonságai, majd csak a testet tartotta meg, amelynek vannak még bizonyos
lelki tulajdonságai, lassan eljut a semmihez, aminek lesznek még bizonyos
testi tulajdonságai.”

Hamvas Béla: A rántottleves

„Ha az ember útközben a normális élet felé az alaptételeket keresi, a józan és nyugodt táplálékot, alig talál néhányat. A normális élet az, ami az ételek között a rántottleves. Semmi különös. Szenzáció nélkül.”

Baranyi Tibor Imre: 6 6 6 – sexcenti sexaginta sex – (A fejlődő létrontás és örök hagyomány c. műből)

„Az antikrisztus tulajdonképpen az “ellen-világkirály” princípiumot testesíti meg, és mint ilyen egy fordított cakravartin: a “világkerék” forgatójának, a világuralomnak az igényével és szerepében lép fel, de azt nem a középpontból akarja forgatni (mint a valódi világkirály cakravartin), hanem éppen ellenkezőleg, a perifériáról, és az ellenkező irányba. Ez szimbolikus utalás a külsőlegességre (világiasságra), az “indirektizmusra” és az eszmei hazugság szellemére, amelyet megnyilatkoztatni hivatott, és amely révén végül létrehozza a szinte mindenre kiterjedő ellenvallást és ellenhagyományt, ami a ’Szent Birodalom’ (Imperium Sacrum) vagy ’Isten királyságának’ ellenképe: az ’ördög királysága’ – amelynek “építésén” korunk, a jelenkori világ “haladó” tendenciáit tekintve egy centrális és esszenciális delíriumban oly lázasan és megszállottan serénykedik.”

Hamvas Béla: Az éberség (A Scientia Sacra c. esszékötetből)

„Az éberség az ember metafizikai érzékenysége. Meta ta phüszika pedig annyit jelent, hogy: túl a természeten. – Természetfölötti érzékenység, amely néz és lát és tud olyat is, ami az érzékek számára hozzáférhetetlen. Az éber, aki az érzékek, az értelem, az érzések, a szenvedélyek jelenségein túl lát. Buddha állandó jelzője: a tökéletesen felébredett. De a buddha szó maga is szellemi éberséget jelent. A felébredt álmodó. Aki az álmosság minden faját levetette, nem alszik többé sem érzékeiben, sem szenvedélyeiben, sem értelmében, sem vágyaiban, sem zárt emberi Énjében.”

László András: Solum Ipsum (Metafizikai aforizmák)

„Az ember közönségesen és általánosan azt tartja valóságosnak, amivel
szemben tehetetlen, és minél tehetetlenebb valamivel szemben, azt annál való-
ságosabbnak tartja. A tapintás ezért a legfőbb verifikációs képesség: mert ekkor
tapasztalja az ember azt, ami a legáthatolhatatlanabb, és amivel szemben a leginkább
tehetetlen – miközben pusztán önnön testének vagy valamely testrészének
súlyát tapasztalja. S ugyanakkor a sötét kor embere számára nincs kevésbé
valóságos, mint az, ami annyira a hatalmában van, hogy azonos vele, vagyis
önmaga – önmagát, azaz minden akció szubjektumát ugyanis semmivel sem
képes megragadni, önmagával szemben semmiféle ellenállást és tehetetlenséget
nem tapasztal. Ez az, amit a hindu tradíció viparyayának nevez.”

Kaczvinszky József: A hét beavatás

„A mi külvilágunk egyedül a mienk. Velünk él, velünk létezik és velünk pusztul. A
többi egyén külvilágáról pedig nincs tudomásunk. Csak sejtelmünk lehet róla, és
közvetett, hamis benyomásunk.”

Hamvas Béla: A háború nagysága és az ember kicsinysége

„A háború legnagyobb élménye a realitás közvetlen tapasztalata. Az embert az elhatározás exisztenciális lendülete az álvalóságok szövevényéből kitépi és figyelmét a valóságra kényszeríti, akár akarja, akár nem. Be kell látnia, hogy sorsának értelme, szépsége, győzelme, nagysága nem kint van a tényekben, hanem bent a magatartásban. Aki az emberi életnek ezt a valódiságát megízlelte, az maga is kénytelen reálissá lenni. Feleszmél arra, hogy ami van: csupa frázismentes, pátoszmentes, szigorú, kemény valóság, minden színpadi és pittoreszk szenzáció nélkül, amikor az élet és a halál legnagyobb eseményei hangsúlytalanul és végtelen egyszerűséggel történnek meg.”